Szombat esti láz RTL KLUB - Gáspár Győző nem vállalta az RTL2 show-ját

Van-e kedve táncolni Gáspár Győzőnek? - teszik fel a kérdést azok, akik úgy tudják, hogy a showman is szerepel majd az RTL2 produkciójában, a Szombat esti lázban. Miközben okiratok szerint Győzőéket huszonkét millió forintos adócsalással vádolják.
Ebben az ügyben már több bírósági tárgyalást is tartottak, s az is elképzelhető, hogy még az idén megszületik az első fokú ítélet. Szakértők szerint, ha Gáspár Győzőt bűnösnek találják, elképzelhető, hogy csak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélik, de az is "benne van a pakliban", hogy egy-két évre börtönbe kell vonulnia. Ez azt jelentené, hogy a show forgatása alatt születik ítélet az ügyében, és ez akár azzal is járhat, hogy nem tud tovább a tévében szerepelni. A Like magazin kérdésére Gáspár Győző nem kívánt válaszolni, ám egy közeli ismerőse beszédesebb volt.
"Valóban megkeresték Győzőt, és úgy volt, hogy elgondolkozik az ajánlaton. Ám végül úgy döntött, hogy nem fogadja el. Éppen azért, mert akkoriban lesznek a bírósági tárgyalásai, s ezeket nem tartja összeegyeztethetőnek egy táncos showműsorral" - mondta az ismerős, aki megjegyezte, hogy Győzőt nagyon megviselik a történtek, de biztos benne, hogy kiderül az ártatlansága.