Szombat esti láz 2013 - Varga Izabella sokszor volt elégedetlen az alakjával

Meglepő, hogy egy olyan sugárzó színésznő, mint Varga Izabella sokszor elégedetlen az alakjával, sőt mint azt a Borsnak elmondta, korábban féltékenykedett a férjére is. Zoli már a kapcsolatunk elején leszoktatott a féltékenykedésről. Akármikor előbújt belőlem a kisördög, a férjem mindig vérig sértődött. Ám az is megesett, hogy szó szerint dühöngött miatta. Egy idő után aztán rájöttem, hogy az egésznek semmi értelme, ráadásul már engem is bűntudat gyötört amiatt, hogy feleslegesen bántottam – árulta el a Barátok közt sztárja, Varga Iza, aki egyébként bármikor képes viccet csinálni saját gyengeségeiből. Szerintem nincs olyan nő, aki mindenével elégedett lenne. Én is így vagyok ezzel, de már tizennyolc éves koromban is kevés volt, ha valaki csak a szépségem miatt dicsért meg. Számomra ez felszínes dolog. Egyébként is jobban szeretem, ha a tehetségem, a humorom és a személyiségem is előtérbe kerül – szögezte le a kétgyermekes édesanya, akinek családi élete a Szombat esti láz ideje alatt is csodálatosan működik.
Eddig ugyan rendező férje, Zoltán vigyázott a kislányaikra, mostantól azonban a nagyszülők is bevetik magukat. – Igen, eddig Zoli volt otthon a lányokkal, de ismét többet kell a ­munká­jával foglalkoznia. Mi azonban nagyon szerencsések vagyunk, hiszen mind a négy nagyszülőnk versengve kényeztet bennünket – mondta a táncos lábú híresség.