Szombat esti láz - Bárdos András zavarba jött
Bárdos András zavarba jött az intimitástól és partnere testétől. Molnár Andrea elmondta a felkészülés során, hogy nem szeretne ajtóstul
rontani a házba, mégis kénytelen volt gyorsítani az intim kapcsolat
kialakítását Bárdos Andrással, hiszen csak rövid ideig próbálhattak a szexualitástól túlfűtött szombati előadásra. A produkció során
gyakran kellett egymáshoz simulniuk, érezniük egymás testét és
szenvedélyesnek tűnő közelségbe kerülniük, ez pedig elmondása szerint
kifejezetten zavarba ejtette Bárdos Andrást. „Tényleg zavarban voltam,
mert ez végig olyan tánc, ami zavarba hozza az embert. Az elején még
próbáltam tisztelettudóan viselkedni” – vallotta be, majd hozzátette,
hogy ez igazán nehéz ügy, hiszen a rumbát nem volt könnyű megvalósítani
anélkül, hogy átlépnének tánc közben az érintés bizonyos megszokott
határain. A próbák során megkérdezte partnerétől, vajon nem lesz-e ebből
otthon gond, Andrea megnyugtatta, hogy az ő párja már megszokta a tánc
okozta közelséget, ugyanerre a kérdésre Bárdos András viszont nem tudott
megnyugtatóan válaszolni, aggódott kicsit, mit szól majd a látottakhoz
felesége. Máté Krisztinának viszont szerencsére tetszettek a látottak és
elégedetten tapsolt a produkció végén a többiekkel.