Szombat esti láz 2013 - Oroszlán Szonja helyett, Lilu vezeti majd a műsort

 
Túl sok pénzt kért Oroszlán Szonja a Szombat esti láz műsorvezetéséért. Bár már mindenki készpénznek vette, hogy a színésznő lesz a táncos show egyik házigazdája, az RTL II lemondott róla, és inkább Lilut választotta. Oroszlán Szonja vezeti az RTL II legnagyobb show-ját, a Szombat esti lázat – adták hírül a lapok a közelmúltban. Az RTL Klub nagy lendülettel indult kábelcsatornája jó nevű sztárokat szerződtetett a táncos műsorhoz, amely az anyacsatornán több nézőt vonzott, mint a világbajnokság döntője. A szőke színésznő felkerült az RTL II plakátjaira is az új csatorna egyik arcaként. A Bors azonban megtudta, hogy végül nem sikerült megegyezni a Madách Színház sztárjával. – Pénzügyi kötélhúzás áll a háttérben. Szonját ügyvéd édesanyja képviselte a tárgyalásokon, és nagyságrendekkel többet kért, mint amennyit a cég a műsorvezető gázsijára szánt.Az RTL II kábelcsatorna, a gázsikat egyelőre nem lehet az anyacsatornáéhoz hasonlítani – mondta lapunknak egy bennfentes, aki azt is elárulta, hogy a művésznő igényei köszönőviszonyban sem volt az RTL által kínált összeggel, sőt, informá­ciónk szerint az anyacsatorna gázsijaihoz képest is nagyságrendekkel többet kért. A tárgyalások megfeneklettek, és a cég eltekintett Oroszlán Szonja szerepeltetésétől. Helyette Lilut kérték fel a műsorvezetésre, ő pedig vállalta a feladatot.
Az RTL II-nél megerősítették a Bors információját. – Oroszlán Szonjával valóban nem tudtunk megállapodni. Lilu már számos műfajban bizonyított a nézők nagyon szeretik, így biztos vagyok benne, hogy itt is helyt fog állni – mondta a Borsnak Herman Péter, a műsor kreatív producere.
Lilu már várja a show-t.
– Nagyon örültem a felkérésnek, mert szeretem a műsort, az előző szériákat is mindig néztem. Az pedig külön öröm, hogy ismét együtt dolgozhatok Csonka Andrással, a magánéletben is nagyon jóban vagyunk, évekig vezettünk közösen műsort a Reggeliben – mondta lapunknak Lilu.
Oroszlán Szonja véleményére is kíváncsiak voltunk, de édesanyja, aki képviseli, csak annyit közölt, hogy nem kívánnak nyilatkozni.

Szombat esti láz 2 - A showban táncol majd Dundika is

Majka gyermekének anyja az RTL II-n induló Szombat esti láz legújabb sztárszereplője. Lassan kiderül a heteken belül induló Szombat esti láz szereplőinek névsora. Azt tegnap tudtuk meg, hogy az RTL II show-műsorában valószínűleg feltűnik majd a mentők szóvivőjeként megismert Győrfi Pál, most pedig kiderült, hogy mellette egy szexi fotómodell is szerepelhet a produkcióban.
A life.hu információi szerint Dundika a Majkával közös gyermeke születése után végleg lemondott nagy álmáról, hogy lemezlovasként dolgozhasson, helyette főállású anya lett. Marián érkezése után egy évvel azonban úgy döntött, hogy elfogadja az RTL II ajánlatát, ezzel szó szerint eltáncolva a gyermeke mellől. A Szombat esti láz című produkcióban való szereplés ugyanis nem csak egy estére szólítja majd el a családjától az egykori dögös playmate-et. Szinte minden nap próbákra kell majd járnia, és a műsor promóciójában is részt kell vállalnia.
A produkcióval foglalkozó sajtós nem erősítette meg infomációinkat, csak annyit mondott, hogy folyamatban van a szerződések aláírása, még nem minden tervezett szereplővel sikerült megállapodniuk.
Az azonban már biztos, hogy az RTL II-n futó produkció műsorvezetői Oroszlán Szonja és Csonka András lesznek.

Szombat esti láz 2013 - Győrfi Pált is sikerült táncra bírni

Győrfi Pált is sikerült táncra bírnia az RTL II-nek a Szombat esti láz hamarosan, február végén induló új sorozatához – írja a life.hu.
Az internetes portál információi szerint nemrég a TV2 A Nagy Duett című produkciójába hívták Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét, aki azért nem tudta vállalni a szereplést, mert nem sokkal előtte írta alá szerződését az RTL II-vel.
Győrfi Pál így állítólag a Szombat esti lázban fogja megmutatni, hogy nem csak a balesetekhez ért, de remekül táncol is. A life.hu a csatornától kiszivárgott információkra hivatkozva azt írja, hogy a szóvivő napokon belül már próbálni is kezd Gönczi Gábor korábbi partnerével, Práger Kittyvel. Az RTL II sajtósa nem erősítette meg az értesülést, csupán annyit ígért, hogy időben nyilvánosságra fogják hozni a szereplők névsorát. Győrfi Pált is szerettük volna megkérdezni, ám őt a cikk megjelenéséig nem értük utol.

Szombat esti láz 2013 - Jól áll Toncsi a fogyással

Nincs messze már a végső cél Bálint Antónia életében. Az egykori Szépségkirálynőt már csak négy kiló választja el az álomsúlyától.
Új év új élet. Ezen mottóval jellemezhetnénk Bálint Antónia életét.
Az egykori szépségkirálynő kisgyermekes anyaként is igyekszik megőrizni alakját, amit kitartó munkával és diétával ért el.
Gyermekének születése után maradt némi súlyfelesleg rajta ám ez hamarosan a múlté, hiszen már csak négy kilogrammot kell letornáznia magáról, hogy a hőn áhított 55 kilós versenysúlyát elérje.
Arról, hogy Toncsi milyen jól halad legutóbb elkészült fotósorozatával is bizonyította.

Szombat esti láz - Bálint Antónia lesz a Szombat esti láz egyik táncosa

Magánéletének kiteregetésével még a tévébe is behaknizta magát Bálint Antónia: úgy tűnik, a volt szépségkirálynő jól járt a botrányaival, ugyanis azok után, hogy folyamatosan a címlapokon volt Földesi-Szabó Lászlóval, most a Szombat esti lázban kapott szerepet. „Jaj, nagyon jó hírt kaptam! 2013-ban mindenképpen nagyon sokat leszek a képernyőn. Ezt kaptam a Mikulástól. Jaj, de boldog vagyok! Már alig várom, hogy megtudjátok ti is a részleteket” - írta Bálint a Facebookon, de ennél többet nem akart megosztani a Borssal sem. A műsort gyerekének apja már csak a börtönből követheti figyelemmel, Földesi-Szabó László ugyanis sikkasztásért és csempészésért hat év börtönt kapott és meg is kezdte annak letöltését.

Szombat esti láz - Januárban indul az RTL II-n a zenés táncos műsor

Már néhány napja látható-hallható az RTL II-n tervezett Szombat esti láz című műsor beharangozó videója a kábeltelevízió anyacsatornáján, azonban a kisfilmben egyelőre arctalan alakok járják a latin táncokat. A hírek szerint januárban induló műsor szereplői közül néhány név már kiszivárgott, így minden bizonnyal a parkett ördögei között találhatjuk majd a Barátok közt egykori Magdi anyusát, Fodor Zsókát (70), a Fókusz műsorvezetőjét, Barabás Évát (43), valamint a korábbi megasztárost, az azóta jó néhány RTL Klub-os produkcióban nagyszerűen alakító Tóth Gabit (24). A Blikk most megtudta, hogy a korábban hírbe hozott Vastag Csaba (31) már meg is állapodott az illetékesekkel. A még mindig a legkeresettebb előadónak számító idősebb Vastag testvérnek csupán alá kell firkantani a szerződést, hogy hivatalosan is szerződtetett táncosnak számítson. A lapunkhoz eljutott információk szerint nem is aprópénzért vállalja az X-Faktor 2010-es győztese, vaskos összeg üti a markát, függetlenül attól, hogy már az első héten kiesik a versenyből, vagy pedig hónapokon keresztül menetel. Úgy tudjuk, kereken ötmillió forint plusz áfa, vagyis adózás előtt pontosan 6 350 000 forint lett a végül kialkudott összeg, ez még az ilyen népszerű sztárok esetében is jelentősnek számít. Igaz, Csabát meg is kell fizetni, hiszen még mindig az egyik legfoglalkoztatottabb énekesnek számít, rengeteg fellépéssel járja az országot, így a kieső koncertek bevételét pótolni kell.
Információink szerint még egy egykori x-faktoros került a képbe. Az illetékesek megkezdték a tárgyalást a tehetségkutató egy évvel ezelőtti szériájának legjobb énekesnőjével, Muri Enikővel (22). A fiatal lánnyal mostanában nagyon beindult a szekér, sorra jelennek meg a dalai, a Madách Színházban József Attila szerelmét alakítja, míg legutóbb éppen a Blikk írta meg, hogy szerepet kapott az operettszínházban is, ahol a Ghost című darabban Molly szerepét kapta meg. Kézenfekvő döntés lehet tehát az ifjú énekesnő, ha igazán sikeres és nagy népszerűségnek örvendő embert akarnak választani az egyik szereplőnek. Az RTL csoport programigazgatója, Kolosi Péter információinkkal kapcsolatos kérdéseinkre szűkszavúan válaszolt.
Amikor eljön az ideje, hogy beszéljünk arról, kik szerepelnek majd a Szombat esti lázban, akkor természetesen nyilvánosságra hozzuk a neveket. Egyelőre azonban nem kívánjuk – hárította el megkeresésünket a programigazgató, mint ahogy sem Vastag Csaba, sem Muri Enikő nem kívánt nyilatkozni a táncos műsorral kapcsolatban.

Szombat esti láz 2012 - Csonka András mesél a szorongásairól

A színész-műsorvezető autogén tréninggel és agykontrollal kezeli a szorongását, így legalább elkerüli a nyugtatókat. Az alternatív kezelés hasznos, de ettől még izgul a Szombat esti láz vezetése és a Mary Poppins-beli szerepe miatt is, habár azt mondja, éppen a bizonytalanság az, ami előre viszi. Mindenesetre nagyon hálás az RTL Klubnak, hogy Stohl helyett ezúttal rá esett a választásuk, de biztos abban, hogy színészkollégájára is számítanak a jövőben. Mindig azt gondoltam, hogy ennyi szorongással csoda, hogy élek. Nagyon tudok izgulni, de az utóbbi időben ebből a szempontból is életmódot váltottam, a mindennapjaim része lett az autogén tréning és az agykontroll. Óriási paragép vagyok, így aztán a Mary Poppins premierjéhez közeledve egyre jobban izgulok, hogy minden rendben menjen, nagyon vigyázok, nehogy megfázzak” – kezdte a Velvetnek Csonka András, aki most hirtelen két nagy feladatot is kapott. Az egyiket, a Szirtes Tamás rendezte Mary Poppinst a napokban mutatják be a Madách Színházban, ebben Berti szerepében tűnik fel, a másik pedig a Szombat esti láz az októberben induló RTL II-n, amiben ezúttal nem táncosként, hanem műsorvezetőként kell helyt állnia Oroszlán Szonja oldalán.
Én-korlátot ugrott át
A 47 éves színész már csak korábbi porckorongsérve miatt is nagy munkaként tekintett Berti karakterére, amiről egyébként úgy nyilatkozott: számára ez egy álomszerep. „Nekem ez a negyvenes éveim második felében már nagyon nagy dolog, és hiába mutatták ki, hogy a testem elvileg 29 éves, a tények ettől még tények maradnak” – magyarázta a Ding-dond atyja, aki a tavalyi casting után New Yorkba utazott a darab koreográfusával, Tihanyi Ákossal, hogy megnézze az eredeti előadást. Akkor már tudtam, hogy egy olyan darabról van szó, amikor hosszú-hosszú évek óta beleütközhetek a saját korlátaimba, jobb esetben átléphetem azokat. A New York-i előadás csodálatos volt, hihetetlen a látványvilága, beleragadtunk a székbe a koreográfussal. Óriási kihívás nekem ez a szerep, mert amellett, hogy még soha olyan darabban nem játszottam, amiben ennyit kellett volna táncolni, hatalmasak az elvárások is, hiszen mindenki ismeri a mesét, vagy látta, vagy olvasta, vagy olvasták neki. Ettől pedig még nagyobb a tét, hogy bukik-e az ember vagy sem.”
A darabban szteppelnie is kell, így a májusi próbakezdet óta heti egy különórát vett, hogy felzárkózzon a kollégáihoz, akiknek nagy részével egyébként még sohasem dolgozott együtt. „Szirtes Tamással is elképesztő volt dolgozni, látni, ahogy a kisujjában van ez az egész musicalvilág, és milyen kulturáltan, milyen humorral tudja vezetni a próbákat. Tihanyi Ákos pedig egészen egyszerűen zseniális koreográfus, a maximumot hozta ki belőlünk. Nagyon élvezem az egészet. Mivel szabadúszó vagyok, a csapat nagy részével még sosem dolgoztam, így az is sok energiát vitt el, hogy megfeleljek ennek az új helyzetnek” – fejtegette Csonka, majd hozzátette, már most tudja, hogy a premier után jön az ürességérzet, hiába maradnak meg a régi szerepei és jön a Szombat esti láz. „Persze, ezek mind jók lesznek, a műsort is nagyon várom, de ettől még olyan intenzitású volt ez a próbaidőszak, hogy furcsa lesz visszaállni a normál állapotba. Sőt, valójában úgy gondolnám, hogy az lenne a normális, ha ezek után ez mindig így menne, mert így tudnék fejlődni.”
Elegáns, jó illatű műsort akart vezetni
A jövő év elején induló Szombat esti lázat ezúttal nem Ördög Nóra és Stohl András, hanem Csonka András és Oroszlán Szonja kapta meg, utóbbi döntésében állítólag nagy szerepe volt annak, hogy színészkollégáját – akivel a Mary Poppinsban is együtt dolgozik – kapta műsorvezető-társául. „A Szombat esti láz életem egyik legnagyobb sikerélménye, mert színészként is nagyon sok mindent csináltam, de azért ennyi ember szeme láttára még nem sikerült nyernem, mint ugye 2006-ban, Keleti Andi oldalán. Aztán 2008-ban visszatértünk, de az már nem volt jó élmény, akkor indult a porckorongsérvem, és lelkileg sem voltam a topon, ez pedig nyilván a műsornak sem volt jó. Azt tudtam, hogy táncosként már nem vállalnám, ennél fantasztikusabb szerepet nem is találhattak volna nekem.”
Csonka azt mondja, a tizenegy évnyi Reggelizés alatt is úgy érezte, épp olyan műsorra vágyik, mint a Szombat esti láz, amit a következőképpen írt le: „elegáns, jó illatú, látványos műsor, tele fényekkel, csillogással, nagyzenekarral, és közel áll a revük, a színpad világához.” A táncos showműsor vezetésére titkon azért számított, már csak azért is, mert betéve ismeri az egészet, a menetét, a formátumot, a stílust. Szó sincs arról, hogy azt gondolnám, hogy akkor majd én megváltom a világot, mert Stohl Bandi és Ördög Nóri egészen elképesztően magas színvonalú és jó műsorvezetői voltak a műsornak. Nem tudom, miért történt ez a változás, de azt sosem titkoltam, hogy Bandit a generációm egyik legjobb színészének és műsorvezetőjének is tartom. Biztos vagyok abban, hogy valamilyen módon a csatorna gondolkodik benne is, bár erről sincs semmilyen információm” – méltatta börtönjárt kollégáját Csonka András, majd hozzátette, azért hadd legyen kicsit önző, és hadd örüljön kicsit annak, hogy végül rá és Oroszlán Szonjára esett a választás.

Szombat esti láz RTL KLUB - Gáspár Győző nem vállalta az RTL2 show-ját

Van-e kedve táncolni Gáspár Győzőnek? - teszik fel a kérdést azok, akik úgy tudják, hogy a showman is szerepel majd az RTL2 produkciójában, a Szombat esti lázban. Miközben okiratok szerint Győzőéket huszonkét millió forintos adócsalással vádolják.
Ebben az ügyben már több bírósági tárgyalást is tartottak, s az is elképzelhető, hogy még az idén megszületik az első fokú ítélet. Szakértők szerint, ha Gáspár Győzőt bűnösnek találják, elképzelhető, hogy csak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélik, de az is "benne van a pakliban", hogy egy-két évre börtönbe kell vonulnia. Ez azt jelentené, hogy a show forgatása alatt születik ítélet az ügyében, és ez akár azzal is járhat, hogy nem tud tovább a tévében szerepelni. A Like magazin kérdésére Gáspár Győző nem kívánt válaszolni, ám egy közeli ismerőse beszédesebb volt.
"Valóban megkeresték Győzőt, és úgy volt, hogy elgondolkozik az ajánlaton. Ám végül úgy döntött, hogy nem fogadja el. Éppen azért, mert akkoriban lesznek a bírósági tárgyalásai, s ezeket nem tartja összeegyeztethetőnek egy táncos showműsorral" - mondta az ismerős, aki megjegyezte, hogy Győzőt nagyon megviselik a történtek, de biztos benne, hogy kiderül az ártatlansága.

Szombat esti láz - Mégis lehet a Szombat esti láz a Digi tévén

Az [origo]-nak az RTL vezérigazgatója, Dirk Gerkens szeptember 17-én azt mondta, hogy nincs megegyezés a Digi tévével az RTL II nevű új csatornájukkal kapcsolatban - erre a hírre reagált szeptember 19-én a kábelszolgáltató, amely úgy tudja, hogy van. A Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. a Magyar RTL Zrt-vel kötött szerződéssel rendelkezik az RTL II csatorna terjesztésére, így meglepetésként érte a Magyar RTL Zrt. bejelentése arról, hogy - a Magyar RTL Zrt. állítása szerint - nem kapott megfelelő ajánlatot az RTL II televíziós csatorna terjesztésével kapcsolatban - áll a Digi közleményében, amely kikerült a társaság honlapjára. A Digi az RTL álláspontjáról értesülve, a felmerült helyzet tisztázása érdekében felvette a kapcsolatot a tévétársasággal. A Digi továbbá azt írja internetes oldalán, hogy számára fontos, hogy előfizetői a lehető legszélesebb csatornakínálatot láthassák, ezért mindent megtesz, hogy a félreértést tisztázza, és kínálatában megtalálható legyen az új RTL-csatorna is.

Szombat esti láz RTL KLUB - Már tárgyalt az RTL Stohl Andrással egy újabb műsorról

Nincs semmi akadálya annak, hogy az RTL-nél egy évtizedet eltöltő Stohl András visszatérjen a csatornára - de nem a Szombat esti láz lesz az új műsora.
A Szombat esti láz-zal kapcsolatban emlegették Stohl András nevét, hiszen vezette is ezt a show-t, amikor pedig Csonka Andás lett a műsorvezető helyette, akkor azért történt csere, mert Stohl beállt a táncoló, ismert emberek közé.
Kolosi Péter az [origo] kérdésre elmondta, hogy a népszerűségi adatokon nem fog múlni a színész tévés visszatérése, nincs semmi akadálya, hogy újra képernyőn legyen, hiszen az okozott karambol után is feltűnt a Való Világ műsorvezetőjeként. Utána Stohl maga jelezte, hogy bírósági pere lezárultáig nem kíván tévézni. "Mi mindig műsorhoz keresünk embert, nem pedig fordítva. Ha számára is megfelelő feladatot találunk, akkor számítunk rá. Van is már olyan, amelyről beszélgettünk vele" - tette hozzá a programigazgató.

RTL KLUB Szombat esti láz - Újabb nevek a Szombat esti lázban

Ami biztos, hogy Oroszlán Szonja és Csonka András lesznek a műsorvezetők az RTL II-re kerülő show-ban, de Tóth Gabi mellett Vastag Csaba, Barabás Éva és VV Anikó neve is szóba került. Oroszlán Szonja és Csonka András lesznek az újabb Szombat esti láz műsorvezetői, de a táncosok mellé rendelt celebek neve eddig nem volt ismert - jóllehet, Tóth Gabi már elszólta magát, hogy ő sokat lesz a képernyőn. A RTL II-re kerülő show-ban a volt megasztáros mellett táncolhat Vastag Csaba, Barabás Éva és VV Anikó is a Bors szerint. "Három és ötmillió forint közötti pénzekről van szó, de akad olyan sztár is, aki ennél többet szeretne. Vastag Csaba például, akinek olyan sok haknija van a mai napig, hogy anyagilag már-már meg sem éri neki ennyi pénzért táncolnia" - mondta a lapnak egy informátor.

Szombat esti láz RTL KLUB - Ők azok akik táncolhatnak a Szombat esti lázban

Három- és ötmillió forint között kereshetnek azok a sztárok, akik az RTL2 táncos műsorában szerepelnek – értesült a Bors. A jelöltek egyike Vastag Csaba, aki állítólag nagyobb gázsit szeretne.
Alig egy hónapon belül újra felcsendül a zene, a hazai sztárok pedig hétről hétre vadonatúj produkcióikkal kápráztathatják el az újonnan induló RTL2 nézőit. A Bors úgy tudja, többen maguk ajánlkoztak a műsorba, ami érthető, hiszen mindamellett, hogy szerencsés esetben hónapokon át képernyőn lehet az ember, a szereplésért mesés gázsit is kap.
Egy neve elhallgatását kérő, de a csatornához számos módon köthető informátorunk a sztártáncosoknak járó összeg nagyságát is elárulta nekünk. Három és ötmillió forint közötti pénzekről van szó, de akad olyan sztár is, aki ennél többet szeretne. Vastag Csaba például, akinek olyan sok haknija van a mai napig, hogy anyagilag már-már meg sem éri neki ennyi pénzért táncolnia – mondta az informátor, akinek az állítását igazolhatja, hogy Vastag Csaba internetes honlapján a közelgő koncertjeinek sora szeptember 30-án véget ér.
Az első X-Faktor nyertese mellett információink szerint a mikrofont lakkcipőre cserélheti Tóth Gabi is, sőt a ValóVilág után műsorvezetői, majd háttérmunkát vállaló VV Anikó is a táncosok között lehet. A jelek szerint a VV4 egyik legnagyobb nyertese idáig, hiszen folyamatosan lehetőséget kap a csatornától. Úgy tudjuk, hogy az RTL Klubban régi motorosnak számító Barabás Évi is kiválasztott, így a Fókuszban nemcsak műsorvezető, de produkcióinak köszönhetően téma is lehet majd októbertől. A névsor persze korántsem teljes és természetesen lesz majd olyan sztár is, aki most nem köthető egyértelműen az RTL-hez, bár korábban a csatorna alkalmazottja volt.  
Hirtelen akarnak sokat
Televíziózásban jártas szakemberek szerint hazai viszonylatban kimondottan jó pénzt kapnak Tóth Gabiék.
– Egy országos csatorna esetén normálisnak számítanának ezek az összegek. Az, hogy egy most induló kis csatornán ilyen gázsik vannak, azt is jelentheti, hogy gyorsan akar nagy lenni az adó. Külföldön a hasonló produkciókért akár dollárszázezreket, sőt -milliókat is fizetnek, de ott más a reklámpiac is, jóval nagyobb, mint itthon. A sztárok gázsija azonban így is csak körülbelül az egytizedét viszi el a műsor teljes költségvetésének – tudtuk meg.  

Szombat esti láz - Ki vezeti a Szombat esti láz új évadját?

A lapok Stohl Andrást emlegették, mint akinek ez a táncos show műsorvezetői feladata lehet a visszatérése a televíziózásba, de Csonka András neve is felmerült. Korábban logikus fordulatként emlegette a bulvársajtó, hogy az RTL-nél sok éven át képernyőn lévő Stohl András kapja majd a Szombat esti láz című műsor újabb évadját az RTL2-n. A csatorna ugyan még el sem indult, és az sem tiszta, miért tenné az X-Faktor időpontjába egy kisebb tévén a celebes-táncos show-t, de a Blikk már arról ír, hogy Csonka András lesz a műsorvezető. Az [origo] kérdésére Stohl András elmondta, hogy az RTL-től nem keresték ez ügyben, nem is hallott ennél többet a műsorról.
Az RTL-nél azt a választ kaptuk, hogy mindenre fény derül az RTL2 kampánya során, addig nem árulják el az időpontot. Ennek ellenére meglepő lenne, ha az ismert brandként befuttatott Szombat esti láz pénteken vagy vasárnap lenne, hogy kikerülje az X-Faktor-t.
Két eset elképzelhető: vagy új néven indul a műsor, vagy csak a tehetségkutató vége után kerül a képernyőre az RTL2-n, 2012 karácsonya után, vagy eleve 2013-ban, hogy ne szívja el az X-Faktor idősebb nézőt (mert a fiatalok alighanem maradnának). Tévés szempontból az ősz az erősebb, a reklámozók aktívabbak, többet költenek a karácsonyi ünnepek előtt, mint tavasszal.

Szombat esti láz - Ők lesznek az új Szombat esti láz sztárjai

Már gőzerővel készül az RTL 2 a táncos produkció új szériájára. A tévécsatorna nagy neveket szeretne leszerződtetni a produkcióhoz. Pár héten belül elindul az RTL Klub új csatornája, az RTL 2, amelyet a Szombat esti láz legújabb szériájával szeretnének berobbantani. A bulvárlap úgy tudja, a tévécsatorna már több sztárral is tárgyal arról, hogy profi táncosok párjaként versenybe szálljanak a legjobban táncoló híresség címéért.
Szóba került a világbajnok kajakozó, Kucsera Gábor neve, ám két ismert színésznő is tagja lehet a Szombat esti láz álomcsapatának, mégpedig Peller Anna, az Operettszínház komikája, és Détár Enikő. A férficsapatot a hírek szerint a Beugró című műsor sztárja, Rudolf Péter erősítheti majd. A zsűriben helyet kapna Tihanyi Ákos, az ismert koreográfus, valamint Udvaros Dorottya. A műsor vezetése pedig nagy ajándék lenne a börtönből szabadult Stohl András számára.

Szombat esti láz - Ősszel újraindul a három sikeres évadot megért Szombat esti láz

Ősszel újraindul az RTL Klubon már három sikeres évadot megért Szombat esti láz című táncos műsor, ami ezúttal az ekkor debütáló RTL2 csatornán lesz látható. A műsorvezetők kilétét egyelőre homály fedi, azonban az Új Ász tudomására jutott, hogy feltehetőleg ezzel a műsorral tér vissza a televíziós életbe Stohl András.
Kérdéses, hogy a nézők hogyan fogadnák a börtönviselt színészt a műsor házigazdájaként. Női műsorvezető társaként a Reflektor magazin háziasszonyának, Mádai Viviennek a neve merült fel állítólag.
A napilap megkeresésére a csatorna nem kívánta kommentálni a hírt, annyit közöltek, hogy ha eljön az ideje, úgyis hivatalosan elárulják a neveket. A színész sem volt bőbeszédűbb a hírrel kapcsolatban.
Továbbra sem kívánok nyilatkozni a sajtónak semmilyen ügyben - zárta rövidre Stohl András.