Majka szerint a versenytánchoz feminim mozdulatok szükségesek, amire ő képtelen, ezért hiába kérték fel a Szombat esti láz versenyzőjének, nem vállalta. Még szerencse, hogy párjának, Dundikának épp kapóra jött a lehetőség.
Majoros Péter és párja, Szentiványi Hajnalka mostanában kevesebbet találkozik, ezért minden alkalmat megragadnak, hogy együtt lehessenek. Így hát Majka gálánsan elkísérte Dundit táncpróbájára, ahol a március 9-én, az RTL II-n debütáló Szombat esti lázra készült.
– Nagyon szeretek táncolni, de csak részegen valami klubban. A versenytánc nem az én műfajom. Szerintem kell ehhez egy kifinomult viselkedésmód, ami az összes férfi táncosnál megfigyelhető. Ezért amikor felkértek a műsorra, nemet mondtam, viszont rögtön beajánlottam Dundikát, aki minden szükséges képességgel rendelkezik – árulta el Majka, aki jó társként arról is gondoskodik, hogy gyermeke édesanyja most csak a táncra koncentrálhasson. A rappernek nagyon tetszett felesége és partnere, Mészáros Máté produkciója. Dundika egyből megtanul mindent, jó az összhang köztünk, talán csak az zavarja, ha váratlanul változtatok a koreográfián – magyarázta lapunknak Máté.
A próbák jól látható jeleket hagytak a szôkeség testén. Mindenhol kék-lila foltok tűntek fel, de ez nem szegi kedvét, lelkesen gyakorol kisfiával, Mariánnal is.
– Számomra felfoghatatlan, hogy másfél évesen már képes a zene ritmusának megfelelően mozogni – árulta el az egykori playmate, aki kisgyermekes anyukaként is nyugodtan megmutathatja bájait a szexi táncruhákban. Gyermeke apja egyáltalán nem féltékeny rá.
– Nem szólok bele abba, hogy milyen rövid vagy kivágott a ruhája, hiszen ami szép, azt miért takargassuk? Minél szexibb, annál jobb – nevetett az ózdi fenegyerek.