Március 9-én nyolc páros mutatkozott be a Szombat esti láz újabb évadában, a zsűri és a nézői szavazatok alapján három páros jutott a végső döntőbe. Közel négy hónap gyakorlás, megmérettetés után Varga Izabella, Vastag Csaba, Szilveszter gazda és profi táncos párjuk készül a fináléra. A hatodik adásban a döntősök paso doblét és slowfoxot mutatnak be. A három finalista páros egy közös műsorszámmal is készül, amelyhez ezúttal a zsűri is csatlakozik.
Az X-Faktor felfedezettje, Csobot Adél első saját dalának televíziós premierjére is ekkor kerül sor. A Swing-hatás című szerzeményt hétfőtől már a rádiók is játszák. A Szombat esti láz nyolc versenytáncosa közös koreográfiát készített erre a számra. Az RTL bevet mindenkit, akit lehet: fellép Oláh Gergő és Antal Timi, valamint Kocsis Tibor és Muri Enikő.