Idegbecsípôdés, boka- és könyökficam, betegség – ez a Szombat esti láz döntőjének titkos mérlege. A versenyzők csak most, a Borsnak árulták el: néha könnyeztek a fájdalomtól a táncparketten. Amit nem láthattunk a képernyőn: a táncosok, bár mosolyogtak, szinte mindannyian rettentő fájdalommal küszködve küzdöttek a győzelemért a Szombat esti láz döntőjében. Mindegyik páros legalább egyik tagja szenvedett sérüléstől vagy betegségtől, miközben könnyedén lejtettek a táncparketten.
A műsor legpechesebb párosa Varga Izáék voltak. A színésznőt a műsor végére már legyűrte a betegség, párja Cseh-Szakál Tibi pedig úgy emelgette partnerét, hogy a derekában becsípődött egy ideg. – Nagyon fáj! – mondta lapunknak Tibi.
Éppen a döntőben, a második produkció közben csípődött be az ideg a derekamnál. Azóta is kényszerpihenőre ítélt ez a sérülés – mondta lapunknak a zumbaoktató. – Próbáltam legyűrni a betegségemet, forró húslevessel kúráltam magam, de nem hatott, a verseny végére belázasodtam – vette át a szót az orrát törölgető Iza.
Nem úszta meg Mármarosi Tünde és Vastag Csaba párosa sem. – Hetek óta fáj a könyököm. Korábban próba közben kificamítottam, és szombaton a paso doble alatt Csabi pontosan a sérült részbe térdelt bele. Csillagokat láttam a fájdalomtól – mondta Tücsi, akit Vastag Csaba ápolt a nehéz pillanatokban, pedig az énekes is nehezen viselte a megfeszített tempót.
– Volt, hogy úgy éreztem, hogy nehezen fogom tudni megcsinálni a holnapot, de Tücsi folyamatos ösztönzése és a szombat esték megkoronázva a győzelemmel minden fájdalmat megért – mondta lapunknak Csaba, aki alig várja, hogy visszatérjen énekesi teendőihez.
A munkába Szilveszter gazda is rögvest visszaállna, ha nem hátráltatná őt ebben szombaton elszenvedett sérülése. – Kificamodott a bokám és hiába tettem rá jeget, borogatást, még mindig borzasztóan fáj – panaszolta lapunknak Szilveszter, akinek az egyetlen vigaszt a legerősebb láncszem, Andi elismerése jelenti.
– Annyira büszke vagyok rá, egy igazi hős, hogy így tűri a fájdalmat – mosolygott a szépséges Molnár Andi, aki nem sokat pihent, hétfőn már vissza is tért tánciskolájába oktatni – ô az egyetlen, aki sérülés nélkül vészelte át a döntőt.