A műsor brit eredetije, a Strictly Come Dancing csak 2004-ben indult, annak őse, a Come Dancing viszont a televíziózás történetének egyik leghosszabb ideig futott produkciója volt, 1949-től 1998-ig képernyőn volt. Ötletgazdája a Miss World szépségverseny alapítója, Eric Morley volt, aki tulajdonképpen annyit csavart csak a tévében amúgy is látható versenytánc-közvetítéseken, hogy a profi táncosok mellé lelkes amatőröket osztott be párként.
Hírességek ekkor még nem szerepeltek, őket csak a Strictly Come Dancing vetette be - amely a régi műsor címét Baz Luhrmann filmjének címével, a Strictly Ballroom-mal (a magyar forgalmazásban Kötelező táncok) keverte. A sztárokat megtáncoltató kiadás Nagy- Britanniában olyannyira népszerű lett, hogy 2012 decemberében már a tizedik szezonját zárta, illetve életre hívott egy Strictly Dance Fever című spin-offot is, melyben a bevett versenytáncok helyett modern táncok szerepelnek.
A Strictly Come Dancing készítői számos különkiadással is kedveskedtek már a nézőknek, a szokásos karácsonyi revük mellett már 2004-ben elindult például a Strictly Ice Dancing, amely - az itthoni Sztárok a jégen-hez hasonlóan - korcsolyával a lábukon táncoltatta meg a hírességeket. Ebben csak hat pár versenyzett, partnerével végül az angolok legendás kapusa, David Seaman nyert, aki szinte az utolsó pillanatban állt be egy másik focista, Paul Gascoigne helyett.
2005-ben lement aztán a Strictly African Dancing is, ahol afrikai gyökerekkel rendelkező hírességek tanulták meg a fekete kontinens különféle táncait - ennek győztese, Robbie Earle szintén a futball világából került ki. Nagy-Britanniában a producerek rengeteg jótékonysági különkiadást is indítottak, 2008-tól pedig turnéztatják is az adást, ami annyira kinőtte magát, hogy 2012-ben egy-egy előadás már a londoni Wembley Arenában és az O2-ban is helyet kapott. (Itthon legfeljebb haknizni hívják a párokat, erről a második széria nyertese - és a mostani műsorvezetője -, Csonka András is mesélt az [origo]-nak.)
Csillagokkal táncolnak az amerikaiak
Az Egyesült Államokban már 2005-ben elindult (és márciusban a tizenhatodik évadját kezdi) a Dancing With The Stars című helyi verzió, és aztán a produkció a világ körülbelül negyven országába átkerült. Sok helyen egyszerűen Strictly Come Dancing-nek vagy Dancing With The Stars-nak hívják - Hollandiában mindkét címmel futott, két különböző csatornán -, de akadnak még ennél is fantáziátlanabb elnevezések, Örményországban például a műsornak csak annyi a címe: Dance Show.
Amíg a brit eredetiben itthon jobbára ismeretlen hírességek tűntek fel - a harmadik és a negyedik szériában például egy-egy krikettjátékos zárt az élen -, addig az amerikai változatban már jóval több, világszerte ismert ember szerepelt. Az eddigi nyertesek közül leginkább talán Jennifer Grey emelkedik ki, aki annak idején a Dirty Dancing női főszereplőjeként hódította meg a világot - győzelme azért is volt példaértékű, mert a verseny idején épp rákbetegségéből épült fel, így tánc közben néha komoly fájdalmai adódtak.
Természetesen más jellegű sérülések is akadtak a tengerentúlon, főleg a sztárok körében, akik ugye nem versenyszerűen űzik a táncot. Cristián de la Fuente szappanopera-sztárnak például a bicepszében szakadt el egy ín, kórházba is kellett küldeni, a show végét már nem várhatta meg. A Jackass-ben is szereplő kaszkadőr, Steve-O egy mikrofonra esett rá, amitől annyira megsérült a háta, hogy nem tudta vállalni az élő szereplést; a Farm, ahol élünk egykori gyerekszereplője, Melissa Gilbert fejsérülése miatt maradt le a pontozásról.
A legabszurdabb esetet azonban talán Paul McCartney ex-neje, Heather Mills produkálta, aki műlábbal vágott bele a táncversenybe. Az egykori modell 1993-ban egy autóbalesetben vesztette el az egyik lábát, de fogyatékosságát azóta sem titkolja, meztelenül is láthattuk már egy taposóaknák elleni kampányban. A Dancing With The Stars-ban is azért vállalta a szereplést, hogy megmutassa, a hátrányos helyzetben lévő emberek többre képesek, mint azt az emberek gondolnák. A Dancing On Ice című különkiadásban még korcsolyázott is, itt viszont az egyik kipörgetésnél elrepült a műlába - ő azonban így is befejezte a kűrt, és óriási tapsot kapott.
Amíg itthon - az életkort tekintve - már Somló Tamás vagy Rózsa György szereplése is kirívónak számított, addig az Egyesült Államokban az akkor nyolcvanéves Buzz Aldrin is szerepelt a tizedik szezonban. A Holdra annak idején másodikként lépő űrhajós nehezen bírta a tempót fiatal partnerével, és itt is második lett, csak éppen a kiesések sorrendjében - csupán a Beverly Hills 90210-ből ismert Shannen Doherty produkcióját értékelte kevesebbre a közönség.